Az asztalok több fő csoportba sorolhatók, az asztallap kialakítása, a méret és az anyag szempontjából.
Az íróasztal lehet laplábas, amikor a 2 oldalsó láb az asztallappal megegyező színű egyenes bútorlapból áll. Amennyiben az asztal alá konténert tervezünk, az kiválthatja az egyik lábat, azaz tartó funkciót lát el. Alacsonyabb konténerek esetében a második laplábra is szükség van. A konténerek készülnek 3, 4 fiókos és ceruzatartós kivitelben, görgőkkel vagy álló bútorként.
Másik lehetőség az íróasztal fémlábbal vagy vázzal felszerelése. Ezekben az esetekben stabil fémszerkezet tartja az asztallapot, amely több esetben a szükséges kábelek elvezetését is szolgálják. Az asztallapra kerek vagy szögletes kábelkivezetők szerelhetők, így könnyedén az asztal alatt vezethetők el a kábelek.
Minden irodában rengeteg irat keletkezik, melyek tárolásával számolnunk kell. Közülük néhányat nyitott polcokon tárolhatunk, míg többeket biztonságosan zárható szekrényben tarthatunk csak. Erre a célra rátétszekrényeket használhatunk, melyek polcos nyitott vagy zárható elemek és tárolási célt szolgálnak. Az asztallap bármely részén elhelyezhető és ezáltal az iratok és irodai eszközök karnyújtásnyi távolágban vannak csak. Személyes apróbb tárgyaink is helyet kaphatnak itt, otthonos légkört teremtve ezzel. Számtalan megvalósult munkánk és tapasztalatunk segíti Önt is az optimális bútorzat kiválasztásában.
Az íróasztalra paraván szintén szerelhető, mely az illetéktelen tekintetek ellen véd. Ezek formai kialakításuknak és színüknek köszönhetően egyedi megjelenést is kölcsönözhet az asztalnak.
Az íróasztal lehet egyenes vonalú vagy íves, L alakú vagy tárgyalóvéggel ellátott. Mindenkor azt tartsuk szem előtt, milyen funkciónak kell megfelelnie. A számítógépnek és kiegészítőinek szintén helyet kell biztosítani, így azok bármikor könnyedén elérhetők lesznek.
Az asztal anyaga lehet bútorlap, fém vagy ezek kombinációja. A bútorlapok hihetetlenül sokszínű kínálata minden igényt kielégít, legyen szó természetes hatású, mediterrán hangulatú vagy élénk színű íróasztalról.
Tekintsék meg referenciáinkat, bízzanak szakértelmünkben! Bemutatótermünkben szín-és anyag mintákkal, ingyenes tanácsadással állunk rendelkezésükre.


